Amikor A magyar politikai fejlődés logikája című művét írta Csizmadia Ervin, többek között egy barátjával is levelezett, akinek megírta, hogy még egy darabig azért nem tud vele találkozni, mert ezen a könyvön dolgozik. "Ha bármi logikát és fejlődést látnál a magyar politikában, az meglepne."--Írta neki az ismerős, és a mondat végére egy smiley jelet tett. Ő pedig (szintén az ismert emotikon kíséretében) azt válaszolta: ezzel a mondatával több év munkáját döntötte romba. Mindazonáltal el is gondolkodtatta a dolog. Vajon nem hiábavaló-e ez a vállalkozás, ami olyasmit akar feltárni, ami talán nincs is? Merthogy van-e egyáltalán fejlődés a magyar politikában, és nem inkább visszafejlődésről beszélhetünk-e, főleg, ha az utóbbi évtizedet nézzük? De persze nézhetünk nagyobb időtávot is, s ha így tesszük, olyan klasszikusokkal találkozunk, akik "zsákutcásnak" (Bibó István) vagy "útvesztőnek" (Szekfű Gyula) nevezik a magyar történelmet. De mi van, ha ezek túlzó kifejezések? Ha mégiscsak van valamiféle fejlődés? S ha igen, az miben nyilvánul meg? Mi fejlődik és milyen logikában? Egyáltalán: hogyan értelmezhető a "politikai fejlődés" jelzős szerkezet? Ezekre a kérdésekre is igyekszik válaszolni könyvében a szerző, ám rögtön az első oldalon leírja: műve egy állásfoglalás is. Állásfoglalás amellett, hogy a magyar politikát, úgy általában, ne hanyatlónak, zsákutcásnak, torznak stb. nevezzük, hanem normálisnak, olyannak, mint amilyen más - általunk normálisnak tekintett - országokban a politika. Ehhez azonban történeti szemléletre van szükség, állítja a szerző, s könyvében a maga történeti nézőpontjából igyekszik felvázolni a magyar politikai fejlődés logikáját.

Olyan kérdéseket érint, mint Thomas Kuhn paradigmaelmélete és a (történelem-jelen) paradigmák váltógazdaságának logikája, az elmúlt évtizedek meghatározó politikatudományi-ideológiai paradigmái (politikai fejlődés, tranzitológia, új historicizmus/új politikai fejlődés), vagy a jelencentrikus megközelítések irányai és tematikái Magyarországon. A szerző bemutatja a magyar fejlődés deformálódásának történeti elméletét Bibónál, a magyar és az angol parlamentarizmus összehasonlítását Kun József egy 1909-es tanulmánya alapján, a magyar pártosodás történeti hullámait a reformkortól az 1930-as évekig, a Fidesz jobbratolódásáról és radikalizálódásáról szóló politikai és tudományos kritikákat 2006 és 2017 között, a magyar jobboldal és Orbán Viktor Európa-felfogásának átalakulását, vagy a sokpártrendszer felől a domináns pártrendszer felé való elmozdulást. A végén a szerző az orbánizmust, mint a magyar politikai fejlődés logikájából fakadó következményt vezeti le. A vélhetően komoly szakmai visszhangot, vitákat is kiváltó kötet bibliográfiával és névmutatóval zárul. "www.kello.hu minden jog fenntartva."