Az irodalomtörténeti folyamatok menete és az irodalmi alkotások belső természete önmagukban is vizsgálhatók, vizsgálandók, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy ezeknek mindenkor van intézményi feltételrendszere. A magyar irodalmi modernség megjelenése, kibontakozása és elterjedése érthetetlen lenne a 19-20. századforduló sajtóviszonyainak ismerete nélkül. Bengi László nem általános magyar sajtótörténetet ír a korszakról, hanem az irodalmi folyamatok akkor aktuális és fontos megnyilvánulásait vizsgálja a korabeli sajtó tükrében, tehát a kulturális, irodalmi nyilvánosság vs. irodalmi alkotás viszonyrendszerében. Voltaképp irodalom és sajtó néhány - akkoriban újdonságnak számító - összefüggését tárja föl. Elsőként művének fogalmi bázisát alkotja meg (Nyilvánosság és irodalom), főként Habermas munkásságának eredményeit fölhasználva. A második fejezetben (Lapok és olvasók) a magyar sajtó 19. század végi, 20. század eleji helyzetét rajzolja föl, elsősorban abból a szempontból: miként lehetett a sajtó az irodalmi modernség kialakulásának katalizátora és terjesztője. Mindezt immár nem elméleti, hanem nagyon is faktográf módszerrel mutatja be - igen sok statisztikai adat segítségével. Így az első két fejezet a hazai irodalmi nyilvánosság átrendeződésének folyamatát rajzolja föl, azt a több évtizedes folyamatot, amelynek eredményeként 1908-ban megszülethetett az irodalmi modernség ma már legendás orgánuma, a Nyugat folyóirat.

A harmadik fejezetben (Újraközlés és újraolvasás) lényegében irodalmi alkotás és sajtómegjelenés, mű és orgánum szellemi kölcsönhatását vizsgálja; azt, miként hatott egy-egy irodalmi irányzat, alkotói csoportosulás, egy-egy esztétikai-poétikai vonulat a lapokra, és fordítva, miként hatott a megnövekedett nyilvánosság, az egyre nagyobb befolyásra szert tevő, teret hódító sajtó az irodalmi folyamatok alakulására. A negyedik rész (Szerzők és rovatok) ismét hatalmas mennyiségű tényanyag segítségével a mű megalkotása és a napi szerkesztői munka kölcsönösségét tárja föl. Végül az ötödik fejezetben (Írói hírnév és újságírói névtelenség) a névvel, álnévvel vagy névtelenül közölt írások eltérő státuszát vizsgálja, amely státusznak szintén volt hatása az irodalom és a nyilvánosság korabeli természetére. A szerző főként Kosztolányi Dezső szép- és hírlapírói munkásságán demonstrálja a mondottakat. A táblázatos függelékkel kiegészített kötet részint irodalomelméleti síkon tárja föl a modern magyar irodalom megszületésének és a sajtó elterjedésének összefüggéseit, részint a szerző igen gazdag adatbázissal szemlélteti, igazolja érvelését.